A véletlen csendes szavai

Időpont

2004.
július
10.
Leírás 

A véletlen csendes szavai

A szokott helyen várom Tamásékat. Immáron másfél évtizede ugyanabból a presszóból indulunk minden egyes győri fellépésre. Most kicsit más a helyzet, és navigálni kell, miként találnak ide. Pestről ismerik az utat, de most Kővágóörsröl, Tamásék nyári rezidenciájáról jönnek. Ez a szerencsésen alakult est szerencsétlen körülmények sorozata miatt jöhetett létre. Már a tavaszi fesztiválra beharangozták a nagyon várt új nótákat, de sajnos akkor azt le kellett mondani.
 

Tamás éppen hogy megjött Amerikából, s rögtön neki is ültek Bereményivel alkotni, de édesanyja súlyosan megbetegedett és sajnos elhunyt. Érthető módon akkor a koncert elmaradt. Megbeszélték, hogy majd ősszel vagy télen tartja meg, mivel Tamás nyáron nem szívesen koncertezik. Ő ilyenkor a Bakonyban Farkasgyepű mellett indián. A sors viszont megint közbeszólt. A Bárka Színház Győri Nyárra tervezett előadása valamilyen okból meghiúsult, így jolly jokerként bevetették Cseh Tamást, aki szintén a társulat tagja.

Tamást Balogh Károly, afféle impresszárió, menedzser hozza. Gyors kávé és veszünk egy üveg jófajta bort is, kell az ilyenkor koncert előtt feszültségoldásnak. (Tamás korábban egy fél vodkát ivott fellépés előtt, de hát a korral finomodnak a szokások.) Közben Bereményiék is bejelentkeznek: merre van a zsinagóga? Gyorsan elmagyarázom, és már indulunk is!

Tamás felveszi a fellépőruháját, a legendás fekete inget, megérkeznek Bereményiék is. Közösen lépünk a tett helyszínére, az egykori szakrális térbe. Mindkettőjüket lenyűgözi a zsinagóga belső romos szépsége. Bereményi megjegyzi: „Most már elmondhatod, hogy templomi énekes is voltál.” Míg Tamás a hangtechnikusokkal belövi a mikrofonokat, mi Gézával átballagunk a közeli vendéglőbe cigarettát venni. Felesége és egy baráti házaspár már amúgy is korábban átmentek. Közben a dalok születése és Tamáshoz fűződő legendás barátsága felől faggatom.

- Van egy idilli elképzelésem arról, hogyan születnek a dalaitok. Ültök Kővágóörsön a vén diófa alatt, jófajta badacsonyit kortyolgattok, és készülnek a nóták!

- Persze, hogy nem így! Általában Tamás kitalálja a dallamot, és játssza nekem, én pedig kitalálom, miről szól a dal. Vagyis minden szó az enyém, és minden hang a Tamásé. így van ez idestova 34 éve, mikor elkezdtünk közösen dolgozni, egy kivétel volt, amikor Tamás Csengey Dénessel is készített egy lemezt.

Mire visszaérünk, megtelik a zsinagóga, Cseh Tamáson már úrrá lett híresen nagy lámpaláza, de azért jól tűri a közös fotózást. Egy pohár bor és egy bátorító ölelés után Géza besiet a nézőtérre. Tamás az utolsó cigit szívja. Olyan ez, jobb hasonlat nincs rá, mintha kivégzésre várna. Persze egy kicsit így is van, Cseh Tamás minden koncert előtt meghal, de ahogy megpendül a gitár, újjá is születik.

A koncert végén háromszor tapsolják vissza, és ritka pillanat, az alkotó páros másik felének is köszönetét mondhatunk a dalokért, Géza is a színpadra lép meghajolni.

Az est után rajongók, barátok érkeznek, már ahogy megszokott. Szintén közös hagyomány, hogy utána még beülünk valahova néhányan beszélgetni. Természetesen itt vannak Tamás „indián” házaspár barátai Komáromból és Gézának is akad egy győri rokona, Alexy puskaműves leszármazottja.

- Miért ez lett az új anyag címe, A véletlen szavai?

- Úgy volt, hogy egyszerűen csak 2004 lesz a cím, de ez túl markánsnak tűnt, és szerintem nem is igazán fedi a dalokat, az első demobemutatón még „Mellettem Helga álmodik” címmel énekeltem. Ezért amikor egy hajnalban Géza felhívott, hogy megvan a cím: „A véletlen szavai”, megnyugodtam. Ezzel igazat mondunk, ezek véletlen súgta dalok, és aki látja ezt egy plakáton felírva, nem számít túl sokra, de esetleg annál többet kap. Ez a műsor nem dobta ki rögtön a címét, mint az állandó szereplős Antoine és Désiré, vagy a nőkről szóló „Fehér babák".

- Tudatos, hogy ebben is visszatér egy dal erejéig Antoine és Désiré?

- Három évvel ezelőtt írtuk a Désiré mauzóleumát, és nem akartuk kihagyni, annál is inkább, mivel ez Bérczes Laci kedvenc dala és nagy botrány lett volna a színházban, ha kimarad.

- A dalaitok hallatán az ember ügy érzi, a mi érzéseinket, gondolatainkat elevenítitek meg, - fordulok Bereményi- hez. - Direktben soha nem politizáltatok, mégis politikai éle lett a daloknak. Most is így van ez?

- Természetesen az új daloknak is van. A mi dalainknak két éltetője van, két dologról szólnak egytől egyig, a férfi-nő viszonyról és az emberek társadalmi közérzetéről, vagyis a politikáról.

- A dal kiváltságos műfaj, ami közvetlenül szólítja meg az embereket, közvetlenül tud hozzájuk szólni. Az embereket pedig a politikán és a szerelmen keresztül lehet leginkább megszólítani - teszi hozzá Bereményi Géza.

- Nemcsak dalokat írsz, hanem színházat csinálsz Zalaegerszegen, filmet rendezel. Mikor lesznek új dalok, és mik a közeljövő tervei?

- Azt, hogy mikor jövünk ki új dalokkal, nem igazán tudom megmondani, mert mint mondtam, ezt teljesen ösztönösen tesszük. Nemrég fejeztem be egy tv-játékot Darvas Ivánnal a főszerepben (15 éve nem készült magyar tv-játék). A Duna TV december 26-án tűzi műsorra, Hóesés a vízivárosban címmel. A következő színházi évadban mutatják be az én librettóm alapján készült Laurell című musicalt. Még soha nem írtam ilyet, épp ideje volt kipróbálni. A zenét Horváth Károly szerezte, és a darab a 1988-89-es évben, a rendszerváltás idején játszódik.

A testes vöröst iszogatva újra Tamáshoz fordulok:

- Kicsit hosszú volt a szünet az új anyag előtt, hogyan tovább?

- Legjobb lenne mindennap felelőtlen könnyedséggel dalokat írni és abból mazsolázgatni. Mint a grafikus, mindennap rajzolsz valamit, időnként átnézed, és kiveszed a jókat. A dal is ilyen természetű. Erre sajnos mostanában nem jutott idő, elsősorban a távolság miatt Géza Zalaegerszegen dolgozik, filmet rendez. Egyszerűen nem volt rá mód, hogy leüljünk. Nekem ez fizikailag fájt, hogy hat évig nem írtunk dalokat. Ez már örökre kiesett. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy „A véletlen szavai” egyáltalán összejött. Már mindketten nagyon akartuk, és szégyelltük magunkat magunk előtt, hogy nem írtunk. A következőt minél gyorsabban szeretném. Most augusztusban, hála istennek, lesz két hetünk, és nem fogunk ülni ,,A véletlen szavai"-n, hanem új dalokat írunk.

- Mindkettőtökhöz szól a kérdés! A ti barátságotok legendás. Hogyan jellemeznétek az egymáshoz fűződő viszonyotokat?

Bereményi: - Ezen soha nem gondolkozom. Ebben az alkotói kapcsolatban mindent ösztönösen csinálok. Azt mondanám, van egy nálunk különb dolog, a dalműfaj, amire mi rátaláltunk és a letéteményesei lehettünk, s ha kihasználjuk ennek a műfajnak a lehetőségeit, akkor vagyunk rá méltóak. Ez a legősibb műfaj, a sámándalokig nyúlik vissza, és ha jó a dal, akkor minden ember úgy érzi, mintha az ő lelkéből énekelnének. Ez egy lelkes műfaj, amit mi felfedeztünk magunknak és műveljük. Ez egy rendkívül erős, sok ezer éves kapocs. A dal köt össze bennünket.

Cseh Tamás: - Nem tudom, hogy ezt elsősorban barátságnak nevezném-e. Valószínűleg akkor is jóban lennénk, ha nem írnánk dalokat, de az alkotói felelősség sokkal inkább összeköt bennünket Én ameddig csak bírok, énekelni fogok és remélem, Gézával együtt még sok dal van bennünk, amit ki kell adnunk magunkból. Rólam köztudott, hogy az éneklést rendkívül megszenvedem, az írást pedig inkább a Géza szenvedi meg. Még ebben is kiegészítjük egymást. Vannak persze konfliktusaink, hiszen éppen olyan emberek vagyunk, mint bárki más, a magunk hibáival. Egyszer fél évig nem beszéltünk úgy, hogy közben együtt voltunk Párizsban és Londonban. Azt is tudom, akkor én voltam a sáros. De egy barátságnak ki kell bírnia ezt is. Akik ismernek, tudják, én egy szeretetre vágyó ember vagyok és sokat jelent számomra a barátság. Tehát a Gézával való kapcsolatomat is nagyra becsülöm.

Simon Tamás

(Kisalföld, 2004. július 10.)