Életrajz

Baksa Soós János nagy hatású képző- és előadóművész. A 70-es, 80-as évek hazai underground kultúrája elképzelhetetlen lenne nélküle. Régi barátját, Szentjóby Tamást kértük meg, hogy beszéljen a művész jelentőségéről a KEX zenekaros korszakában és arról, hogy hogyan alakult ez később, miután elhagyta az országot: 

 

H, kedves olvasó,

hetek óta
koncentrálok a
megírandó
Baksa Soós János
-Január Herczeg
szövegre.

De kinek
képzelem
magam?

Hogy' jövök én
ahhoz hogy róla
beszéljek?!
Olyannak
képzelem őt,
akiről lehet?!

H,
St. Turba Tamás
NETRAF-ügynök

 


 

Baksa Soós János - választott nevén Január Herceg Tova - 1948. szepteber 20-án született Budapesten.

1955-től 1962-ig itt járt zenei általános iskolába, majd '66-ig a kelet-berlini Adlershof könyvtárában és rajzfilmstúdiójában dolgozott. 1966-tól 1970-ig esti gimnáziumba járt ismét Budapesten. 1968-ban alapította első zenekarát, a Wastapsot, majd 1969-ben a legendás KEX zenekart, amelynek énekeseként többen ismerhetik. 1970-ben Mészáros Márta Szép leányok, ne sírjatok!, 1971-ben Bódy Gábor A harmadik című filmjében szerepelt.

1971 októberében Nyugat-Németországba disszidált: 

 

...és aznap érkezett Almádiba autóstoppal a Benke Laci, hogy hú gyerekek, a Baksa disszidált. Mielőtt eljöttem, találkoztam vele, s elég furcsán viselkedett. Feljött az albérletbe, és elhozta a gitárját, amire rá volt írva, hogy Baksa Soós János. És otthagyta. Nem mondta, hogy nekem adja, hanem egyszerűen nem vitte magával. Nem akarta, hogy értesüljenek a szándékairól.

Meséli Cseh Tamás Fodor Sándor könyvében.

 

1971-ben az esseni Museum Folkwang grafika szakán kezdett tanulni, majd a düsseldorfi Kunstakademie festő-grafika, valamint szobrászat-kerámia szakának mesternövendékeként többek közt Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheimtől voltak a tanárai. 1972-ben rézkarc mesekönyve jelent meg Olympi címmel. 1978-ban Berlinbe költözött, ahol évtizedeken át lakott és alkotott.

Magyarországra többször visszalátogatott, így nyílt kiállítása 1996-ban a budapesti Dorottya Galériában és 2007-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban - amelyhez képeskönyv is készült. Külföldön további számos kiállítása volt - többek közt 2005-ben a berlini Planeten Galerie-ben - és Prince January néven könyve is megjelent - Terra Forming, Klasky Csupo Publishing, 2000.

2012-ben megbetegedett, jelenleg egy német kisváros rehabilitációs intézetében fekszik, szinte teljesen mozgásképtelenül. Mielőbbi felépülést kívánunk neki!