Vizi és Ecsédi találkozott

Dalszöveg 

– Emberek! Emberek! Emberek! Nem látták itt ezt a férfit? Itt, tessék, mutatom, itt van a fényképe. Tessék! Tessék! Jaj, kérem, erőltessék meg az agyukat, hát nem mond ez az arc önöknek valamit? Ugyanis én ezt az embert keresem, meg akarom találni, úgy hívják, hogy, hogy Vizi, Vizi Miklós. Ugyanis ez a Vizi tud valamit és én is szeretném tudni, amit ő tud. Régi osztálytárs, jóban-rosszban együtt, most meg eltűnt.– Miklós, Miklós! Vizi, Vizi Miklós! Miklós!
[Füttyentés] Uram, uram, uram! Maga! Látom, hogy olyan az arca, aki sokfelé megfordul, biztosan látta valahol? Nem?
Nem. Akkor meg letagadják, biztosan letagadják nekem. Csak itt állnak. Azt hiszik nem látok át magukon? Mindenki tudja, hogy hol van és csak itt áll, mint egy hülye.
– Miklós! Hol vagy Vizi? Miklós, Miklós!

És az emberek csak álltak. Mindez 1979 késő őszén történt a Bajcsy-Zsilinszky út és az Arany János utca kereszteződésében, csúcsforgalom idején, hogy egy fiatalember egy fényképet lobogtatva rohant az utcán, lökdöste a járókelőket, többek között két férfit, akik néztek egy kirakatot. Egy órás üzlet kirakata volt ez. Azt nézték, mikor a fiú elszaladt az egyiknek a háta mögött, meglökte és erre ez a járókelő odafordult a másik járókelőhöz és kérdezte, hogy:
– Ki ez uram?
És a másik járókelő mondta ennek az egyiknek, hogy:
– Nem tudja, uram? Egy Ecsédi nevű. Rohangál az utcán, zaklatja a járókelőket. Zaklatás, zaklatás folyik! Már az újságokba is benne van uram.
Azzal a másik járókelő az egyiknek a kezébe nyomott egy esti hírlapot, amiben dőlt, azaz cursive betűkkel szedve ez állt:

Vizi és Ecsédi találkozott
és egymás szájából tépve ki szót,
említve sűrűn a régi időt
megittak két liter kávélikőrt.
S mivel a lakásban más nem akadt,
ráittak bizonyos konyakokat.

Éjféltájt Ecsédi sírva fakadt
nők nevét kiáltva, s házszámokat.
Házaknak számát, 'hol egykor lakott,
Vizinek ekkor eszébe jutott:
tegnapról maradt még némi kevert.
Emlékszel, szerettük! - lelkendezett.

[Fütty]

Mennyire szerettük - lelkendezett -,
nem ittunk mást, csakis keverteket.
Kiabálj addig csak nőneveket,
konyhába kevertért míg kimegyek.
Vizi e szókkal hagyta el a füstös szobát
és már a konyhában találta magát.

És itt álljunk meg egy pillanatra, mert itt kezdődik minden. Ecsédi tehát berúgva, a szobában a két karjára dőlve alszik, Vizi pedig kiér a konyhába, megszédül, a falhoz tántorodik és megvilágosodása támad:
– Hogy kerülök én ide? Én nem erre készültem. Mi ez itt, ahol vagyok? Miféle vonaton ülök, ki váltott erre jegyet?

Zeneszerző 
Cseh Tamás
Szövegíró 
Bereményi Géza