40 éve... Selmeczi Levente írása

Időpont

2017.
Leírás 

40 ÉVE JELENT MEG A LEVÉL NŐVÉREMNEK

Selmeczi Levente, Cseh Tamás lemezeinek „rajongó-gyűjtője” írja:

 

Bereményi Géza, Cseh Tamás és Másik János 1977-ben megjelent LP-je, illetve három fajta borítójának tanúsága szerint még az első kiadás évében, „utánnyomást” készítettek.

Ugyanis az első kiadást az akkori „normál” lemezborító-kartonra nyomták, amelyet utólag „fóliáztak” - így a tasak egy magasfényű, fekete-fehér fotónak hat.

E sorok írója 1977 késő-tavaszán még a Zrínyi Nyomdában dolgozott, ahol akkoriban egy „S.O.S. gyorsaságú megrendelés” miatt még pánikszerűen tanakodtak, hogy a borítón a „gerinc-szöveg” milyen betűtípusból és „hány pont” nagyságban kerüljön elhelyezésre?! - mert a Zrínyi Nyomda nem, csak a hagyományosan az Offset és Játékkártya Nyomda, illetve a Globus Nyomda volt berendezkedve hanglemez-borítók készítésére.

A „Zrínyis-nyomás” már egy nemzetközileg is „szabványszerű” vastag kartonra készült, fóliázás nélkül, - így „MATT”-borítósként emlegetik a gyűjtők.

No, és említsük meg a harmadik fajta, illetve „harmadik fajta minőségű” Levél nővéremnek borítót, amit „szimbolikus”-nak is tekinthetünk; amely (vastag karton), „félfényes” papírra készült.