Kelet-Európa

Tabgroup

A Koncert
Multimédia track 

Időpont

1990.
június
2.
Előadó 
Cseh Tamás
ének
gitár
Helyszín 
Szentendre, Művelődési Központ
Leírás 

Cseh Tamás és Bereményi Géza 1989 nyár végén kezdték írni az Új Dalokat, pontosabban akkor kezdtek el újra írni dalokat, Balatonszepezden, Kővágóőrsön, majd a budai Bartók Béla úton. 1990 elején Dömölky János rendező különös portréfilmet tervezett Cseh Tamással. Szentendrén az új művelődési központ színháztermében egy hétvége két éjszakáján kamerák és néhány meghívott barát előtt adott elő Cseh Tamás. Titok marad örökre, hogy végül miért nem készült el a koncertfilm, pedig 1990 júniusában a műsor címe is meg volt már, A Meztelen Ember. Tíz év múltán Alapítványunknak ajándékozta Dömölky János a vágatlan kazettákat. (Cseh Tamás nyilatkozata Borzák Tibornak a koncert után, lásd a Mai Nap csatolt oldalát)

Ezzel a címmel később új felvételi anyagból Bereményi Géza csinált portrét.

Cseh Tamás Bereményi Géza régi sikerdarabja az Amikor Désiré munkásszálláson lakott 1976-ban dobozban maradt. Eredetileg az Uránbányászok című szociográfiai drámához írtak Paál István rendező kérésére, másik öt dallal együtt. A többi alig lett ismert, de ez az egy felkerült a második lemezre és Munkásszállás címen lett siker - ráadásdarab, ezen az estén is.

Íme a különös bemutató műsora:

Rajtammaradt télikabát
Amikor begerjed a jóindulat
Illegalitás
Népdal III.
Népdal II.
Gróf Széchenyi István
Esetleg Edit
Gyerekdal
Paraszt
Kelet-Európa
Kamasz
Polka
A képzelet szálfái közt
Corvin köziek
Csönded vagyok
Ideálom
Lánchíd
A jobbik részem
Szülés
Egy összenézés
Újra írok Irén
Amikor Désiré munkásszálláson lakott

(ezt a dalt - Újra írok Irén – Bereményi Gézával ketten adják elő a színpadon, aki mindvégig jelen volt a színfalak mögött és a felvételek szüneteiben nyugtatta a dalnokot a hibátlanul elhangzó szövegről)

A Katona József Színházban szeptember 19-én volt a premier.
(A lemez, mely az utolsó LP volt, 1991 elején jelent meg, a vastagon szedett dalok csak koncerten – ekkoriban)

Hanák Gábor

Dalszöveg 

Kelet-Európa, Európa lichthofja,
kidobált szemetek, a fal ridegen mered.
Kelet-Európa, vagy Kelet-közép Európa,
sor került rád is, Káin, mostohagyerek.
Édes szívem, te, vak, süket nóta,
ócska a verkliéneked.

'56 Európa, '68 Európa,
debillé pofozott, ősz, eltorzult gyerek.
Kelet-Európa, ott ülnek a boltba'
tiranno-, marxo-, geronto- és trabantfejesek.
Kényszeres nóta, vak zongorista,
hallgatom tompa éneked.

Félszeg Európa, részeg Európa,
rokona embernek, így hát, majom-rokon.
Nem is Európa, igenis Európa,
szemüveged kapd le, tán jár még egy pofon.
Nem is Európa, igenis Európa,
mit álmodsz, én továbbgondolom.

Prága Európa, Varsó Európa,
szőrszálat hasogatsz, csűrsz és csavarsz.
Remény-Európa, röhej-Európa,
jópofa hatalmi játék e tavasz.
Édes szívem, te, reszli-Európa,
álmom, hogy másmilyen maradsz.

Na mi van, Európa, Kelet-Európa,
hol a bal, hol a jobb, már nincs itt irány.
Reszli-Európa, Köztes-Európa,
feketepiacon vett engem anyám.
Hájas az élet, részeg kis népek,
sok egymást vádoló talány.

Most te jössz, Kelet-Európa, mindennek tudója,
bakancsban ugrálod hős, tojástáncodat.
Valaha-Európa, csak volt Európa,
adtál te ezér' már vért, s szégyent sokat.
Járd, Kelet-Európa, tánc van, Kelet-Európa. 
Táncolj, mert éppen most szabad.

Lóden-Európa, kübli-Európa,
hol a tömegbe szállt, leszállt az ész.
Gyerünk Európa, Kelet-Európa,
sunyítva képzelegsz és röhögsz, ha remélsz.
Édes szívem, te, szóljon a nóta,
énekeld azt, hogy semmi vész.

Szeretlek, Európa, földnek sója,
vén gazemberek játéka, szívem.
És megint Európa, Kelet-Európa,
mondd azt már megintcsak kérlek, hogy igen.
Szűk, boros szájjal, énfölém hajolva,
dúdold még ezt kicsit nekem:
hogy igen, Kelet-Európa,
igen, Kelet-Európa, igen, Kelet-Európa.

Koncert 2
Multimédia track 

Időpont

1991.
január
17.
Előadó 
Cseh Tamás
ének
gitár
Helyszín 
Székesfehérvár
Dalszöveg 

Kelet-Európa, Európa lichthofja, kidobált szemetek, a fal ridegen
meredt
Kelet-Európa, vagy Kelet-Közép-Európa, sor került rád is, Káin,
mostohagyerek
Édes szívem, te, vak süket nóta, hallgatom tompa éneked
'56 Európa, '68 Európa, debillé pofozott, ősz, eltorzult gyerek
Kelet-Európa, ott ülnek a boltba' tiranno-, marxo-, geronto- és
trabantfejesek
Kényszeres nóta, vak zongorista, ócska verkli éneked

Félszeg Európa, részeg Európa, rokona embernek, így hát
majomrokon
Nem is Európa, igen is Európa, szemüveged kapd le, tán jár még egy
pofon
Nem is Európa, igen is Európa, mit álmodsz, én továbbgondolom
Prága Európa, Varsó Európa, szőrszálat hasogatsz, csűrsz és csavarsz
Remény Európa, röhej Európa, jópofa hatalmi játék e tavasz

Édes szívem te, reszli Európa, álmom, hogy másmilyen maradsz
Na mi van, Európa, Kelet-Európa, hol a bal, hol a jobb, már nincs itt
irány
Köztes Európa, reszli Európa, feketepiacon vett engem anyám
Hájas az élet, részeg kis népek, sok egymást vádoló talány
Most te jössz, Kelet-Európa, mindennek tudója, bakancsban ugrálod
hős, tojástáncodat
Valaha Európa, csak volt Európa, adtál te ezér' már vért s szégyent
sokat
Járd, Kelet-Európa! Tánc van, Kelet-Európa! Táncolj, mert éppen
most szabad
Lóden Európa, kübli Európa, hol a tömegbe szállt, leszállt az ész
Gyerünk Európa, Kelet Európa, sunyítva képzelegsz és röhögsz, ha
remélsz

Édes szívem, te, szóljon a nóta, énekeld azt, hogy semmi vész
Szeretlek, Európa, Földnek sója, vén gazemberek játéka, szívem
És megint Európa, Kelet-Európa, mondd azt már megint csak kérlek,
hogy igen
Szűk boros szájjal énfölém hajolva dúdold még egy kicsit nekem
Hogy igen, Kelet-Európa, hogy igen, Kelet-Európa, hogy igen, Kelet-Európa

Tabgroup_3

Első megjelenés lemezen
Lemezen először 
A oldal, 5. dal
Eredeti dalszöveg 

Dal születésének időpontja

1990.
Zeneszerző 
Cseh Tamás
Szövegíró 
Bereményi Géza